A parlament kedden megszavazta a közérdekű adatok nyilvánosságát korlátozó rendelkezést. Eddig sem volt könnyű kiszedni állami cégekből, hogy mire mennyit költenek, mostantól egy gumiszabály is védi majd őket. A közérdekű adatokért indított perekből derült ki, hogy milyen lehetőségekhez jutottak például Simicska Lajos cégei.
Egymást átfedő munkákért, megismerhetetlen dokumentumokért, áttekinthetetlen rendszerben fizetett ki az állam eddig már több mint 1 milliárd forintot a Fideszhez több szálon kötődő Századvég-csoportnak. Az [origo] birtokába jutott számlamásolatokban szerepelnek egyértelmű feladatok, például stratégiák írása, elemzések készítése, de teljesen megfoghatatlan projektmenedzsment is.
A MeH-nek, az APEH-nek és a Molnak is dolgozott honlapja szerint az a cég, amelyik a közigazgatási minisztérium államtitkára szerint vitatható módon ismerhette meg az előző kormány ülésein elhangzottakat. A cég 9,5 millió forintot kapott a munkáért, de az nem egyértelmű, hogy az előző kormány mióta használta a cég technológiáját a kormányülések felvételeinek titkosítására.
Egy hangszerész végzettségű férfi készítette azt a kormányzati személyügyekkel foglalkozó tanulmányt, amelyet a kormányzás utolsó hónapjaiban vásárolt több mint 11 millió forintért a Miniszterelnöki Hivatal.
Összességében kevesebbet fordít személyi kiadásokra a Miniszterelnöki Hivatal - ezzel vette védelmébe Bajnai Gordon miniszterelnök egy interjúban a köztisztviselőknek járó cafeteriát.
Szállodákban tart képzéseket több száz állami hivatali vezetőnek egy a Miniszterelnöki Hivatal által felügyelt központ. A szállodák közül több is kifejezetten wellnesshotelként hirdeti magát.
Kemény lobbi ment a Sláger és a Danubius Rádió több százmillió forintot érő műsorszolgáltatási jogáért, amibe még az amerikai diplomácia is belefolyt - állította az [origo]-nak több politikus, médiajogász és a rádiókhoz közel álló források.
Egy kaptafára, érdemi mérlegelés nélkül minősítették titkosnak a TASZ szerint a kormányülésekről készül összefoglalókat, míg a MeH szerint minden jogszerűen történt. A jogvédő szervezet a bíróságtól várja, hogy kiadják neki a tavalyi kormányülések anyagait, illetve az egyik ülés hangfelvételét.
Százhúszmillió forintért rendelt meg tanulmányokat külső cégektől a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs szakállamtitkársága - tudta meg a Népszabadság. A külsősök közt van olyan, amelyet Gyurcsány Ferenc egykori munkatársának cége írt, és olyan is, amely az élettársi viszonyról értekezik.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerint indokolatlan és felháborító, hogy - pályázat nélkül - tízmillió forintért rendeltek egy elemzést Gyurcsány Ferenc egykori üzlettársának cégétől.
Szász Károly PSZÁF elnök 2003 nyarán történt megveretése után kapott fokozott figyelmet a Pannonpast ügyében végzett PSZÁF vizsgálat. Ebből kiderült, hogy a K&H Equities jelentős szerepet játszott...