Egy csípős megjegyzéssel fejezte be tanúskodását a Zuschlag-perben Szilvásy György, aki szerint az ügyészt a tévékamerák motiválták, amikor egy lehallgatásról kérdezte.
A Fidesz feltételezése szerint azért nem nevezte meg eddig az MSZP Mesterházy Attilát a párt miniszterelnök-jelöltjének, mert megvárják jövő heti, tanúkénti kihallgatását a Zuschlag-ügyben.
Gyurcsány Ferencet és Jánosi Györgyöt november 12-ére, Szilvásy Györgyöt és Benedek Andrást november 16-ára, Mesterházy Attilát és Keszthelyi Andrást november 18-ára idézi be a Zuschlag-perben tanúkénti meghallgatásra a Bács-Kiskun Megyei Bíróság - közölte Fodor Endre tanácsvezető bíró a hétfői tárgyalási napon Kecskeméten.
Elrendelte a Bács-kiskun Megyei bíróság az ifjúsági ügyekkel foglalkozó minisztériumok vezetőinek és vezető beosztású munkatársainak tanúkihallgatását.
Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen a számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti...