Találatok: [
37]
Oldalak: 1 2 3 4 > >>
Körülbelül harminc művészeti egyetemistákból álló csoport ülősztrájkot tart a budapesti Ludwig Múzeum lépcsőjén, amiért a kormány bejelentés nélkül megvonta a megbízatást Bencsik Barnabástól, és egy másik művészeti vezetőt támogatott. A fiatalok délután fórumot tartanak, ahova várják Balog Zoltánt is.
Nagyjából 30 fő, az Összetartás a Kortárs Művészetért Csoport tagjai és támogatói közül ma 11-kor erőszakmentes tiltakozásba kezdtek a Ludwig Múzeum igazgatóváltása miatt. Úgy tervezik, hogy zárás után maradnak, a biztonsági őröket készületlenül érte az akció.
Havi 231 ezer forintért bérel egy ferencvárosi 59 négyzetméteres lakást Halász János parlamenti államtitkárnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Halász tavaly még egy majdnem százezer forinttal olcsóbb, és sokkal nagyobb hivatali lakásban lakott.
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) bekérte a jegyzőkönyvet a Semmelweis Egyetem egy héttel ezelőtti szenátusi üléséről, amelyen Schmitt Pál köztársasági elnök doktori címének visszavonásáról döntöttek – erősítette meg az MTI értesülését csütörtökön a tárca.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége reméli, hogy a nemzetierőforrás-miniszter nem fogadja el a Semmelweis Egyetem rektorának, Tulassay Tivadarnak a lemondását, és ezzel megerősíti az egyetem autonómiáját.
Egyetemi hálózatok tiltakoznak a politikai zsarolás ellen, az Oktatói és a Hallgatói Hálózat is szolidaritásukról biztosították Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem távozó rektorát.
Távozik posztjáról a Semmelweis Egyetem rektora. Ezt maga Tulassay Tivadar jelentette be egy vasárnapi háttérbeszélgetésen. A rektor a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vele szembeni bizalomvesztésével indokolja távozását, egyben kijelentette: etikailag, szakmailag és jogilag is magáénak érzi és támogatja az egyetem szenátusának Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonásáról szóló döntését.
Sokkal inkább a lebonyolító Széchenyi Bank vezette konzorciumot, mintsem a mozgáskorlátozottakat támogatja az állam furcsa autóvásárlási konstrukciója.
A karácsony előtti utolsó napon, amikor a szocialista frakció egy része az előállított LMP-sekkel együtt a Gyorskocsi utcában töltötte az időt, az MSZP-s Józsa István a közpénzek felhasználását firtató kérdésözönt zúdított a minisztériumokra.
Találatok: [
37]
Oldalak: 1 2 3 4 > >>