Nem tartja véletlennek az MSZP elnöke, hogy Szabó Zoltán szocialista képviselő három nappal mandátuma lejárta után kapott értesítést a meggyanúsításáról az ügyészségtől. Lendvai Ildikó hangsúlyozta: kiállnak párttársuk mellett.
Lendvai Ildikó szerint jelenleg még szimbolikus törvényhozás folyik, de a háttérben már készül az új ország, a "Nagy Testvér" országa. "Központosítási és titkosítási törekvéseket látni az állami vagyongazdálkodás és az önkormányzatok működtetése terén" - jelentette ki. Lendvai Wieszt János ügyéről is beszélt.
Az MSZP újbudai frakcióvezetője komoly álláshalmozó, a fővárosi önkormányzat etikai bizottságától munkaügyi döntőbíráskodáson és a vállalkozók kamarai képviseletén át több fb-tagságig számtalan megbízatást gyűjtött be az utóbbi években.
A szocialista vezetésű XI. kerületi önkormányzat – 1%-os tulajdoni részesedést megtartva – közel másfélmilliárd forintért adta el 2006-ban a Kopaszi-gát és a Lágymányosi-öböl fejlesztésére...