Az ügyészséget egyre jobban foglalkoztatja a Gyurcsány-kormánynak az a 2008. júliusi ülése, amelyen szóba került a moszkvai kereskedelmi képviselet eladása. Több egykori kormánytagot kihallgattak, és az [origo] információi szerint az ügyészség érdeklődik egy zavaros megfogalmazás iránt, amely az ülésről készült jegyzőkönyvben olvasható.
Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselőt, a Gyurcsány-kormány egykori külügyminiszterét tegnap tanúként hallgatták ki a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében a Központi Nyomozó Főügyészségen
Magyar és orosz körök nyerhettek a moszkvai kereskedelmi kirendeltség áron aluli eladásával a korrupciós esetek feltárására szakosodott orosz internetes portál főszerkesztője szerint.
Szabadlábra helyezték a moszkvai ingatlanpanama három gyanúsítottját. A Pesti Központi Kerületi Bíróság Horváthné Fekszi Mártánál, Székely Árpádnál és Tátrai Miklósnál semmilyen kényszerintézkedést nem rendelt el.
Érdemben nem javult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tevékenysége, pedig tavaly minden idők leglesújtóbb kritikáját kapta az Állami Számvevőszéktől. Tegnap kiderült, 2009-ben is koncepciótlanul és átláthatatlanul kezelték az állami vagyont.
Dísztojásokkal kedveskedett Putyinnak, többször meggyűlt a baja az orosz állambiztonsági szolgálattal és benne van az egyik legnagyobb orosz olajtermelő cégben Viktor Vekszelberg, aki többször kötött homályos üzletet a magyar állammal.
Egy lapunk birtokába került orosz dokumentum szerint legalább ötmilliárd forintos kár érte a magyar államot a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítésénél. E bizonyítékunkat már postáztuk az eladás körülményeit vizsgáló hatóságoknak.
A Heti Válasz birtokába került orosz dokumentum szerint legalább ötmilliárd forintos kár érhette a magyar államot a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítésénél; a lap szerkesztősége a Központi Nyomozó Főügyészségnek postázta a dokumentumot.
A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen a sukorói és az albertirsai,...